Demi Moore kiakadt attól, hogy az idősebb nők csak gonosztevőket játszhatnak
Ő is el akar játszani mindenféle szerepet.
Ő is el akar játszani mindenféle szerepet.
George Clooney tequilája és Robbie Williams hangja adta meg a hangulatot.
A lányuk szülinapi bulija hozta össze őket.
Bizonyára emlékeznek még az Egy becsületbeli ügy című filmre, melyben csak úgy hemzsegtek a sztárszínészek. Ebből a videóból kiderül, teljesen feleslegesen koptatták a szájukat, ugyanis szavak nélkül sokkal szórakoztatóbb lett volna minden jelenet.
Tartásdíjat követel a férje, Ashton Kutcher ellen beadott válási papírokban Demi Moore – állítja a TMZ.com celebportál, amely szerint a sztárpár éppen válása pénzügyi részleteit tárgyalja.
Úgy tűnik, Demi Moore ismét egy fiatalabb férfi mellett keresi a boldgoságot. Az ötvenéves színésznőt egy huszonhat éves fiatalemberrel látták együtt.
Ejtették az ellene italozás miatt felhozott vádakat, de közmunkára kell mennie Bruce Wilis és Demi Moore egyik lányának, Scoutnak – döntött egy New York-i bíróság.
Nem bírnak magukkal a terhes hírességek, most Jessica Simpson is koppintotta Demi Moore terhes aktját.
Demi Moore-ról semmi hír, mióta kórházba került. A bulvárlapok kétségbe vannak esve.
"Valamit szívott" és nagyon rosszul volt Demi Moore amerikai színésznő, akit hétfőn este mentők szállítottak kórházba - akkori közlés szerint - kimerültség miatt.
Kórházba vonult Demi Moore, hogy megoldást találjon "kimerültségére és általános egészségi állapotára" - közölte az amerikai színésznő sajtósa kedden.
Ashton Kutcher párkapcsolati tippeket ad, míg neje a válókeresettel foglalatoskodik.
Demi Moore csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy elválik Ashton Kutchnertől. A pletykalapok ezt Kutcher állítólagos félrelépése után már nagyon valószínűnek tartották.
Nők, vodka és meztelen fürdőzés: senki nem lepődik meg, ha egy Charlie Sheenről szóló hír így kezdődik, ezúttal azonban sorozatbeli utódja, Ashton Kutcher került a pletykalapok kereszttüzébe újabb félrelépésével.
Scarlett Johansson szégyelli, más celebek azonban nem restek közzétenni privát fotóikat, melyeken szexin domborítanak.
A nők már annyira hozzászoktak a szexuális zaklatáshoz, hogy sokkal könnyebben veszik az inzultust, mint a férfiak - állapították meg a Michigani Egyetem kutatói.
Jennifer Aniston, Demi Moore és Alicia Keys is forgatnak egy-egy rövidfilmet a mellrákról és a betegség emberéletekre gyakorolt hatásáról.
Britney Spears bejegyzéseit összesen 4,95 millióan követik. Az énekesnő ezzel a "teljesítményével" túlszárnyalta Ashton Kutcher amerikai színészt is, akinek rövid üzeneteit 4,94 millióan olvassák.
Kínos helyzetbe került a W nevű amerikai női magazin: Demi Moore-t ábrázoló címlapfotóját enyhén túlretusálták.